Fotógaléria: bezárás
Református templomok

« | »


A debreceni református nagytemplom 2

A templom megfeketedett falai 62 éven át állottak pusztán, újjáépítésüket Bethlen Gábor vezetésével indította el a már protestáns város 1626-ban. Rákóczi György támogatásával az építkezés 1628-ban befejeződött. 1628. november 26-án a debreceniek az új András-templomban gyűltek össze. A templom arculatát alaposan megváltoztatták. Téglapillérekkel alátámasztott gerendás famennyezetet kapott, tornyát széles kőpárkány díszítette. A cserepes sisakkal fedett favázas tornya tetején Rákóczi György költségére készített aranyos gomb fénylett, ott mutatta az idő múlását a Rákóczi adományozta óramű is. A templomot körülvevő cinterem sarkában, 1642-ben építették fel a vakolatlan téglás Verestornyot, amelyben elhelyezték azt az 56 mázsás harangot, melyet időközben fejedelemmé választott I. Rákóczi György öntetett, a harmincéves háborúban zsákmányolt ágyúkból, a németprónai születésű Johan Regner gyulafehérvári harangöntő műhelyében 1636-ban, és Debrecennek ajándékozta.


logó tervezés