Fotógaléria: bezárás
I. kerület légifelvételeken

« | »


Budavári Sikló

A Budavári Sikló (korábban Budai Hegypálya) egy különleges vasút, Budapest I. kerületében a budavári palota megközelítésének egyik eszköze, Budapest Duna-parti látképének szerves részeként 1987 óta az UNESCO Világörökség listájában is szerepel, mint Budapest Duna-parti látképének egyik meghatározó szelete. A Széchenyi lánchíd budai hídfőjénél, az Alagút Duna-parti torkolata közelében van az alsó állomása, a felső pedig a budavári palota és a Sándor-palota között. A pálya hosszúsága 95 méter. Az alsó és felső állomás közti szintkülönbség 50 méter. Az eredetileg gőzüzemű Siklót Széchenyi Ödönnek, Széchenyi István gróf fiának a kezdeményezésére építették 1868 és 1870 között. A terveket Wohlfahrt Henrik készítette. 1870. március 2-án avatták fel; Európában második ilyen szerkezetként. A Várban csak 1928-ban indult meg az autóbusz-közlekedés – addigra a turisták megkedvelték, így forgalma nem csökkent. A második világháborúban súlyosan megrongálódott, a felső épületet és az ottani kocsit légibomba pusztította el. Épen maradt az alsó épület és a gőzgép, de a helyreállítás helyett a BSZKRT 1948-49-ben a sikló romjait eltakarította, berendezéseit széthordatta, mivel a budai Várnegyed közlekedését autóbuszokkal kívánta megoldani; ezért üzeme szünetelt az 1985. évi teljes körű rekonstrukcióig. Ezidő alatt több elképzelés is napvilágot látott: 1962-ben építeni akarták, a következő évben mozgólépcsőt építettek volna helyette, 1965-ben ismét felújitani kívánták, majd szóba sem került. Ezután megalakult az ún. „Sikló Bizottság”, melynek köszönhetően terv készült a helyreállításról, amit a kormány gazdasági bizottsága 1968-ban jóvá is hagyott, de 1972-ig nem történt semmi, ekkor újabb terv készült, majd újabb 6 év szünet. 1978-ban ismét készült egy terv, majd két év múlva még egy. Végül a felújítást egy „társadalmi munkában készült terv” alapján a BKV-ra bízták. 1975. április 4-től az átadásig Ikarus 211-es típusú autóbuszokkal pótolták. Ezek a buszok a Clark Ádám tér és a Budavári Palota között jártak "V" jelzéssel. A Siklót hosszas várakozás után 1986. június 4-én nyitották meg ismét. Napjainkban az utaslétszám évi 500 ezer és 1 millió közöttire tehető. A budavári sikló elszállítása2009. március 16-án, 23 év működés után a sikló első (Gellért) kocsiját elszállították a BKV Fehér úti telepére, ahol darabokra szedték, hogy teljesen felújítsák, pár hét múlva pedig a másik is követte. A felújítási munkálatok körülbelül 6 hétig tartottak. Forrás: Wikipédia


logó tervezés