Déli pályaudvar 21

A Déli pályaudvar Budapest egyik legfontosabb pályaudvara a Keleti pályaudvar és a Nyugati pályaudvar mellett. Modern stílusban épült, eltérően a többi fejpályaudvarétól. 1861-ben nyílt meg a Déli Vasút tulajdonában lévő Buda állomás (a Déli pályaudvar elődje), a Buda–Kanizsa vonal végállomásaként. Az épület a vasúttársaság más forgalmas pályaudvaraihoz hasonlóan komolyan felszereltnek számított, és egy facsarnokkal bírt a vasúti sínek felett. A Déli pályaudvar nevet 1873-ban kapta az állomás, nem a földrajzi fekvéséről, hanem a vasúttársaságról.[1] 1901-ben a növekvő forgalom következtében a Vérmező felől új jegyváltó-előcsarnok épült. A létesítményt a II. világháború során teljesen lebombázták, a befutó vasútvonalak is tönkrementek. Az 1940-es évek végének vasúti helyreállítási munkálatai a pályaudvar épületére nem terjedtek ki. Egészen az 1960-as évekig ideiglenes létesítmények szolgálták az utasokat, szóba került az állomás Kelenföldi pályaudvarra történő kitelepítése is. 1962-ben új üveg csarnokot emeltek a vágányok végén, ideiglenes perontetővel. Végül Kővári György építész 1968-1974 között készült tervei alapján 1970-ben megindult a pályaudvar rekonstrukciója. 1974-ben a régi épületek bontási munkálatainak során előkerült az egykori indóház alapkőletételénél használt ónhenger, melyet azóta a Közlekedési Múzeum őriz. A jelenlegi pénztár- és a várócsarnok nyugati fele néhány lépcsővel 1973-ban a 2-es metró átadásával egy időben nyílt meg. A teljes épületkomplexum azonban csak 1977-re készült el. 1983-ban került felsővezeték a vágányok fölé, aminek áldozatul estek a pályaudvar terebélyes lombú fái. 2001-ben perontetőt emeltek a 4. és az 5. vágány közé, a közvetlenül Zalaegerszegen át Szlovéniaba tartó InterCity járat beindítása előtt.