Fotógaléria: bezárás
XII. kerület légifelvételeken

« | »


Gyermekvasút

A Gyermekvasút, azaz a 7-es számú vasútvonal keskeny nyomtávú vasút, Budapest egyik közlekedési látványossága a város II. és XII. kerületében. A vonal Széchenyihegy és Hűvösvölgy állomásokat köti össze. A pálya 11,2 km hosszú, 235 m szintkülönbségű, egyvágányú, villamosítatlan. Ezt a távot a szerelvények 20 km/h megengedett sebességgel 40-45 (nyáron kb. 50) perc alatt tesznek meg. Neve a tervezéskor Gyermekvasút, építésétől a rendszerváltásig Úttörővasút volt, ma pedig hivatalosan: MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút. Azok a gyerekek, akiknek tanulmányi átlaga megfelelő (jelenleg legalább 4,0), szülei és iskolája beleegyeznek a szolgálatok miatti iskolai hiányzásokba is, orvosi alkalmassági vizsgálaton megfelelnek, jelentkezhetnek a Gyermekvasutas Tanfolyamra. Itt forgalmi ismeretek, jelzési ismeretek, helyismeret, távközlő- és biztosítóberendezések, valamint kereskedelem tantárgyakat tanulnak. A tanfolyam pénteki és szombati alkalmakból áll: péntekenként négy-négy elméleti órán vesznek részt, 15.45-18.00 óra között, szombatonként a nap egyik felében öt elméleti órán, a másikban gyakorlaton (a gyakorlat az adott állomás biztosítóberendezésének, helyiségeinek bemutatásából áll); ilyet minden állomáson tartanak a tanfolyam ideje alatt. A szombati alkalmak 6.30-től 18.30-ig tartanak. A tanfolyam helyismeret-próbával (ahol Szépjuhászné állomástól Hűvösvölgy állomásig kell turistaútvonalakon eljutni a gyerekeknek) és tantárgyankénti tételhúzásos vizsgával zárul. A Gyermekvasúton végzett szolgálatokban a gyerekek szinte teljesen önállóan, a szokásos iskolai kötöttségek nélkül tevékenykednek. Felelősségérzetüket növeli, hogy munkájuknak tétje van: gyakorlati – és nem csupán elméleti – feladatokat kell megoldaniuk, továbbá az a tény, hogy gyermekvasutasnak lenni saját korosztályuk és a felnőttek szemében egyaránt presztízzsel bír. A gyerekek jegyvizsgálóként, értékcikkárusként és pénztárosként megtanulnak az idegen utasokkal szemben viselkedni, feladatukat magabiztosan végezni, információt nyújtani, kisebb gyermekekkel, felnőttekkel egyaránt kommunikálni. Ezen felül megtanulnak pénzzel bánni, számolni, a vagyont felelősséggel kezelni. A rendelkezők, naplózók és váltókezelők a vonatok közlekedése és tolatási mozgások lebonyolítása kapcsán végzendő cselekvéssorokat, egymás munkájának irányítását (jelzők, váltók, sorompó kezelését), a szomszéd állomással való kapcsolattartást, utastájékoztató berendezések működtetését, az események naplózását stb. sajátítják el. Munkájukat felnőtt (felelős) vasutas dolgozók irányítják. Rendkívüli helyzetekben a felnőtt dolgozók végzik a rendszerint gyermekvasutasok által végzett teendőket. Abból a megfontolásból, hogy a gyermekvasutasok a lehető legkülönfélébb feladatokat is megtanulját ellátni, minden szolgálatban más szolgálati helyre (állomás, vonat) osztják be őket, más-más beosztásban. A gyermekek jó tanulmányi eredménnyel, az iskolák ajánlásával kerülhetnek be arra a tanfolyamra, amelynek elvégzését követően 10-11 éves korban már szolgálatot teljesíthetnek. A szolgálatokat az úttörőrajoknak megfelelően, I-XV.-ig számozott csoportokban tizenöt naponta látják el a gyerekek. A csoportok vezetése általában két-három ifi (ifjúsági vezető) feladata, akik a gyerekek szakmai és pedagógiai irányítását is végzik. Az ifik munkáját mindenkor felnőttek ellenőrzik (szolgálatokban a nevelőtanárok, táborozáskor pedig a táborvezető, egyéb alkalmakkor az adott csoport vagy esemény patrónusa). A gyerekek számára a közös éneklések, a rendszeres foglalkozások egész életükre meghatározóak. Nagyon sok úttörő-(vagy gyermek-)vasutas az általános iskola befejezése után is fellátogat a volt csoportjához, többeknél a pályaválasztásban is jelentős szerepe van ezeknek az éveknek. A mai MÁV kötelékében nagyon sok korábbi úttörő-(gyermek-)vasutas van. Éppen ezért a Gyermekvasúton évente megrendezik az ún. Nosztalgianapot, amikor a tíz évnél régebben elballagottak állnak szolgálatba. A nyári időszakban a gyermekek öt darab két hetes turnusban nyaralnak úgy, hogy a tábor ideje alatt ők látják el a szolgálatot, de jut idő pihenésre, játékos esti programokra és még a tábor "ügyeletére" is. Forrás: Wikipédia


logó tervezés