Fotógaléria: bezárás
XIV. kerület légifotókon

« | »


Puskás Ferenc Stadion 3

1945-ben az országgyűlés megszavazta a stadion költségeit, amely belekerült a hároméves tervbe is. Az Építéstudományi Intézetet (ÉTI) bízták meg az elhelyezés kérdésének vizsgálatával. 1947-ben egy osztrák–magyar meccsen leszakadt az Üllői úti Fradi-pálya tribünje, 250 ember zuhant le, s csak a véletlenen múlt, hogy senki sem halt meg. Ez felgyorsította az előkészítő munkálatokat, 1948-ban az ÉTI tervezői, Dávid Károly, Juhász Jenő és Kiss Ferenc elkészítették az első vázlatterveket, 70 ezer fő befogadóképességű stadiont képzeltek el a Kerepesi út–Dózsa György út–Thököly út közti területre. Az építményt 90%-ban előre gyártott elemekből tervezték, építésze Dávid Károly, statikusa Gilyén Jenő volt. A stadiont a későbbiekben 100 ezer fősre akarták bővíteni. A lelátókat 18 óriási pilon tartja, északi és déli oldalára egy-egy maratoni kapu, a nyugati oldalra a díszpáholy, a keletire az öltöző épülete és a játékoskijáró került. Az építkezés – végleges tervek nélkül – 1948. július 13-án kezdődött el, a Stadionépítő Vállalat kivitelezésében. Az első kapavágást a régi lóversenypálya 27 hektáros telkén Hegyi Gyula, az Országos Testnevelési és Sport Bizottság (OTSB) elnöke tette meg. A főváros lakossága lelkesen azonosult az üggyel, rengetegen vettek részt önként a munkában, amint Puskás Ferenc és az Aranycsapat tagjai is. A helyszínen hét üzemben gyártották előre az elemeket, köztük a 20-24 tonnás vasbeton gerendákat. 664 ezer köbméter földet mozgattak meg, 84 nagy építőgép dolgozott az építkezésen, daruk, mozdonyok, exkavátorok, szállítószalagok, úthengerek és betonkeverők. A munka során 45 ezer köbméter betont, 2,5 ezer tonna betonvasat dolgoztak be, 24 ezer tribünelemet és közel 15 ezer lépcsőelemet helyeztek el. A világításhoz és az eredményjelző berendezésekhez 18 ezer izzóra volt szükség, 150 ezer folyóméter vezetéket építettek be. A költségek akkori áron 160 millió forintot tettek ki. A stadiont a szocreál építőművészet jegyében munka közben is majdnem áttervezték, de ez pénz- és időhiány miatt végül elmaradt. Miután a Szabad Európa Rádió jelentette: megrepedtek a gerendák, emiatt nem tudják időre befejezni a létesítményt, négy minisztert tettek felelőssé az 1953. augusztus 20-ai befejezésért, s Farkas Mihály honvédelmi miniszter ezer katonát rendelt ki az építkezésre. Így a korszak presztízsberuházása határidőre elkészült, hivatalosan 78 ezer fős lelátóval. A tervezett százezres tribün sosem valósult meg.


logó tervezés