Fotógaléria: bezárás
Természet - Tájfotó

« | »


Zádor-híd 2

Az 1800-as éveket megelőzően csak egy fahíd szolgált az átkelésre, de ezt sokszor elsodorta az ár, így 1805-ben elhatározták egy jobb, állandó híd építését. A terveket Bedekovics Lőrinc mérnök készítette, ami alapján 1806-ban megtörténhetett az alapkő letétele, s 1809-re elkészült a híd. Mintegy 80 m hosszú volt. 1830-ban a híd nem bírta a harcot az árral, s a két szélét elmosta a víz, de a közepe épen megmaradt. Felújítására 1834-ben kerülhetett sor. 1860-tól, a Tisza szabályozása következtében egyre kevesebb volt az ár, míg a víz a környékről végleg elapadt, s a híd elvesztette funkcióját. Azóta a helyiek elnevezésében "partravetett" hídként maradhatott ránk. Kevesen tudják, hogy ez hazánk első kilenclyukú hídja, s 1830-as megrongálódását követő újjáépítés során vált csak ötlyukúvá, miután a köztudatban szereplő kilenclyukú hortobágyi 1833-ban felépült. A helyiek mondája szerint a híd ereje annak köszönhető, hogy az építkezéshez használt meszet madártojásokkal oltották, így még ma is állhat a híd. Természetvédelmi terület. Forrás: http://wikimapia.org/


logó tervezés