Fotógaléria: bezárás
XIV. kerület légifotókon

« | »


Szépművészeti Múzeum teteje

A Szépművészeti Múzeum állami alapítású és fenntartású országos múzeum Budapesten, épülete a Hősök tere műemlék együttesének része. A múzeum gyűjtőköre az egyetemes művészet, a magyar/magyarországi művészet anyagát átadta a Magyar Nemzeti Galériának, csak néhány magyar művész alkotása található itt (Rippl-Rónai József). Gyűjteményeiben, melyek az európai képzőművészet minden korszakába bepillantást engednek, a leghíresebb művészek alkotásai is megtalálhatók, műtárgyainak száma jóval meghaladja a százezret. A múzeum létesítését hosszú előkészítés után 1896-ban határozták el, és a millenniumi törvény mondta ki. Miután a főváros ingyen átadta a területet, 1898-ban pályázatot írtak ki az épület megtervezésére. A kilenc pályamű közül Schickedanz Albert és Herzog Fülöp Ferenc tervét választották ki megvalósításra. Az épületegyüttes 1900 és 1906 között épült, először a neoreneszánsz képtárszárny, utána a neoklasszicista előépület készült el. Az 1906. december 1-jei felavatáson Ferenc József magyar király is részt vett. A múzeumot december 5-én nyitották meg a nagyközönség előtt. Az újonnan átadott épületben az addig különböző gyűjteményekben őrzött képzőművészeti alkotások kaptak helyet és egységes bemutatási lehetőséget. A II. világháború vége felé számos igen értékes műtárgyat „menekítettek” nyugatra, és az épület is súlyos károkat szenvedett. 1945– 47-ben sikerült a műtárgyak legnagyobb részét visszaszerezni, restaurálásuk és az épület helyreállítása után 1949-ben újra megnyílt a Régi Képtár és az Új Magyar Képtár állandó kiállítása, majd fokozatosan a többi gyűjtemény tárlata is. A magyar művészetet bemutató, egyre gazdagodó gyűjtemény szükségessé tette, hogy azt egy önálló intézményben helyezzék el. A magyar műtárgyakat az 1957-ben megalakított Magyar Nemzeti Galéria vette át, míg a Szépművészeti Múzeum az egyetemes művészet emlékeit lett hivatott bemutatni. Forrás: Wikipédia


logó tervezés