(Szatmárnémeti, 1902. december 23. – Budapest, 1994. március 18.) Széchenyi-díjas magyar gépészmérnök, repülőgép-tervező és pilóta. Több kiemelkedő repülési teljesítmény fűződik a nevéhez, legismertebb repülőgépe a Gerle.

A szatmárnémeti református gimnáziumban érettségizett. 1920-ban a Szamoson átúszva jutott Magyarországra a Romániához csatolt országrészből. Budapesten beiratkozott a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karára.

Az egyetemen jelentkezett pilóta-tanfolyamra. Az 1921-ban a Lampich Árpád, Maier József, Kintses László és Rotter Lajos által megszervezett Műegyetemi Sportrepülő Egyesületet (MSrE) alapító tagjai között volt. Az MSrE az 1920-as évektől a második világháború végéig a magyar repülés egyik központja volt, az egyesült műhelyében és tervezőirodájában több sikeres vitorlázó és motoros repülőgépet terveztek és építettek. Bánhidi az MSrE tervezőirodáját és műhelyét nyolc évig irányító Lampich Árpád mellett ismerkedett meg a repülőgép-tervezéssel és építéssel. A műhely irányítását Lampichtól Bánhidi vette át 1929-ben.

1927-ban Lampich Árpáddal közösen tervezett és épített gépet. A 62,5 kW-os WM–Siemens SH–11 motorral felszerelt BL–6 (BL – Bánhidi–Lampich) volt az első magyarországi kétüléses iskolagép. Szintén Bánhidi részvételével készült el 1928-ban a BL–5, egy 88,2 kW-os Bristol Lucifer motorral felszerelve.

1929-ban Bánhidi Lampich L–2 Róma könnyű túragépével Svédországba, Stockholmba repült, ahol a géppel részt vett az egyetemi hallgatók repülőgép-kiállításán. A mindössze 13 kW (18 LE) teljesítményű – kettőzött gyújtási rendszerrel sem rendelkező – Thoroczkay-motorral felszerelt géppel 5000 km-es utat tett meg Bánhidi, ebből 150 km tenger feletti repülés volt.

A Lampich-gépekkel szerzett tapasztalatok alapján kezdett neki egy új könnyű többcélú sportrepülőgép megtervezéséhez, melyet iskolagépként, műrepülésre és túrarepülőgépként is lehetett használni. A gépet a Magyar Aero Szövetség rendelte meg és támogatotta a tervezését és építését 20 ezer pengővel. A gép 1930 nyarán készült el, berepülését szeptember 4-én végezte el Bánhidi Antal az érdi sportrepülőtéren. A gépet az érdi repülőtábor zárásakor Gömbös Gyuláné részvételével megtartott névadó ünnepségen Gerlének nevezték el. A gép első példányába egy 70 kW (100 LE) teljesítményű öthengeres Genet Major csillagmotort szereltek. A sikeres konstrukció ellenére összesen 10 darab Gerle gépet építettek, az állami hivataloknál a Weiss Manfréd Művek konkurens iskola-repülőgépét, a WM–10-est preferálták.

1931-ben Bánhidi az óceánrepülésre készül Endresz György és Magyar Sándor mellett volt vezető tanácsadó. Az ő javaslatára választották ki a repülésre a Lockheed Sirius 8A gépet, majd részt vett a gép óceánrepülésre történő átalakításában.

A Gerle gépcsalád legismertebb tagjával, a HA-AAI lajstromjelű Gerle 13-al 1933. február 19. – március 24. között Bánhidi Bisits Tibor pilótával körberepülte a Földközi-tengert. Az út során 100 óra 22 perc repülési időt teljesítettek, ezalatt 12 258 km-t tettek meg. A repülőút során üzemanyaggal a Shell támogatta Bánhidiékat, míg logisztikai hátteret az észak-afrikai olasz intézmények nyújtottak. Az út során az egyiptomi piramisok között repülő Gerle 13-asról Almásy László készített felvételeket. Az eseményről Bánhidi A Gerle 13 útja címmel könyvet írt.

Még ugyanannak az évnek a nyarán a Gerle 13-al Magyarországról Észak-Európába és Nagy-Britanniába repült. A London–Debrecen útvonalon a gép kategóriájában távolsági rekordot állított fel.

A Gerle 13-al 1937-ben Dél-Amerikában térképészeti feladatokat hajtott végre. A két hónapos út során 17 ezer km-t tett meg.

1936–1937 között a bécsújhelyi repülőgépgyárban dolgozott, ahol akkor Lampich Árpád volt a műszaki igazgató. 1937-től 1940-ig a Budapesti Műszaki Egyetem Gépszerkezettani Tanszékének munkatársa volt.

Tartalékos repülő hadnagyként részt vett a felvidéki és kárpátaljai katonai műveletekben, ahol Fiat CR.42-es vadászrepülőgéppel repült. A háború későbbi részében Ju 52-n is repült. Jelentős szerepe volt a visszacsatolt Észak-Erdély légiposta rendszerének kialakításában.

1945–1950 között a Közlekedési Minisztériumban a légügyi főosztályon dolgozott repülőgép-tervezőként. Szerepet játszott a második világháború utáni polgári légiforgalom megszervezésében. Ő repülte be a Magyarországra érkezett Li–2 utasszállító repülőgépek első átvett példányait. 1950-ban szakítania kellett a repüléssel. Ezt követően nyugdíjba vonulásáig a Járműfejlesztési Intézetben dolgozott rajzellenőrként. Nyugdíjba vonulása után gyümölcs- és virágtermesztéssel foglalkozott.

1992-ben a magyar repülésért végzett munkájáért Széchenyi-díjat kapott.

1994-ben hunyt el. Sírja a Kerepesi temetőben található. Szülővárosában, Szatmárnémetiben, a Kölcsey Ferenc Református Gimnázium falán 2007-ben emléktáblát avattak tiszteletére.

Forrás: Wikipédia

Kapcsolódó startlapok:
fotogrammetria.lap.hu | magyarfotos.lap.hu

1 |