Fotógaléria: bezárás
Majk Kamalduli Remeteség

« |


Majk Kamalduli Remeteség 1

1784-ben a kolostor már elhagyatott volt: az épületeket, berendezési tárgyakat leltárba vették, majd árverésen értékesítették. Az ingóságokat és kegytárgyakat a környező települések szerezték meg, például a főoltár (kép nélkül), a szószék, illetve 4 karzattartó oszlop az oroszlányi evangélikus templomba került. A Szt. Romuáld rendalapító életét ábrázoló fa stallumok ma is láthatóak a komáromi Ráctemplomban. A majki templomot 1811-ben villámcsapás érte, ennek következtében – a templom tornyát kivéve – teljesen romos állapotba került.


logó tervezés