Fotógaléria: bezárás
Majk Kamalduli Remeteség

« | »


Majk Kamalduli Remeteség 3

A frissen elkészült kamalduli kolostor azonban nem volt hosszú életű. A gondok már az 1771-ben kelt komáromi egyházlátogatási jegyzőkönyvből kitűnnek. Feljegyezték ugyanis, hogy a remeték elhanyagolják misemondási és hitoktatási kötelezettségeiket, pedig két kápolna is rendelkezésükre áll. A fő baj azonban a felekezeti különbségekben gyökerezett: a közeli Oroszlány szlovák telepes lakossága evangélikus vallású volt, és rossz szemmel nézte a rend működését a közeli erdőségekben. Legendák kaptak szárnyra a barátok erkölcstelen életmódjáról, a rend szabályainak megszegéséről. Tény, hogy a fegyelem erősen megbomlott, egyes szerzetesek még pereskedtek egymás ellen is, és továbbra sem tettek eleget kötelezettségeiknek. Talán ezért, amikor II. József 1782-ben kimondta – többek között – a kamalduli rend eltörlését, a majki kamalduli remeteség megmentése érdekében a katolikus egyház sem emelt szót.


logó tervezés